II. Rákóczi Ferenc Könyvtár központi könyvtár

Rakoczi

Könyvtárunk története

Miskolc város könyvtártörténetének mérföldkövei a 19. század utolsó éveihez kapcsolódnak. 1899-ben városi és vármegyei támogatással létrejött a Borsod-Miskolci Múzeum keretében az a nyilvános könyvtár, amely a városi és a megyei könyvtárnak az elődjévé vált. Közös gyűjteményi örökségünk részei azok a 20. század első felében a köz javára fölajánlott civil polgári könyvadományok, amelyeknek köszönhetően Horváth Lajos országgyűlési képviselő, miskolci jogtudósok, Szendrey János történész és több neves helyi művész hagyatéka írott kultúránk könyvtárban hozzáférhető részévé, közkinccsé vált.

A 20. század első felében a miskolciak az ország más városaiban megépült, azokhoz hasonló Kultúrpalotáról álmodtak az Avas tetőre, amely azonban nem készült el. A múlt század első felében a köz könyvtárai nem könyvtár számára épült, befogadó intézmények keretében működtek (Múzeum Papszeri épülete, Színház épülete). Hodobay Sándor polgármester 1937-ben javasolta, hogy nyilvános könyvtár számára alkalmas hely lehetne a Kereskedelmi és Iparkamara Erzsébet téri épülete, ám ez csak 1952-ben valósult meg.

1952. október 26-án a városi, körzeti és műszaki fiókkönyvtár egyesítésével, minisztertanácsi határozatra jött létre a megyei könyvtár az Erzsébet téri épületben, melynek Szőnyi László lett a vezetője. Már a beköltözéskor szűkösnek bizonyult az épület, mely 1956 szeptemberétől II. Rákóczi Ferenc Könyvtár néven működik. 1959-ben javasolta először az akkori könyvtárigazgató a fenntartónak egy új könyvtárépület megépítését, melynek szakmai-tervezési programja 1963-ra készült el. 1960-tól a városi fiókhálózat kivált a megyei könyvtár keretéből és egészen 2012-ig a városi könyvtári feladatokat a két intézmény egymással párhuzamosan látta el. 1969. október 1-jén az alapkőletétellel megkezdődött a könyvtár számára tervezett új épület kivitelezése, az 1971-es műszaki átadást követően 1972. május 28-án az új épület átadási ünnepségére került sor. A jelenlegi Görgey Artúr utcai, könyvtár számára tervezett épület 4800 m2-es épületben szolgálja azóta is a könyvtár látogatóit.

2013. január 1-jétől a városi és megyei feladatokat ellátó miskolci könyvtárak ismét egy szervezetben egyesültek, II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár néven. A városi feladatokat a központi épület és 7 fiókkönyvtára látja el a város különböző pontjain: a Belvárosban, a Csabai kapuban, a Martin-kertvárosban, a Szentpéteri kapuban, az Avason és Diósgyőrben. Névadóik neves költőink, íróink lettek: József Attila, Kaffka Margit, Lévay József, Móra Ferenc, Petőfi Sándor, Szabó Lőrinc, Tompa Mihály. Könyvtárainkban helyismereti, idegennyelvű, muzeális, audiovizuális, elekronikus, digitális és zenei dokumentumok várják az érdeklődőket, közel egymillió dokumentummal.
2013-tól a megyei feladatok keretében a könyvtár állami támogatással látja el Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5000 lakos alatti településeit, 2017-től 318 kistelepülésen nyújt könyvtári szolgáltatásokat. A megyében és a városban színvonalas könyvtári programok biztosítják a kulturált szórakozást, tanulást, művelődést. Valamennyi korosztály, generáció, egyének és csoportok számára kultúrát közvetítünk, hozzájárulunk a minőségi élet lehetőségéhez.

A könyvtár szolgáltatásai és gyűjteménye nyitva áll mindenki előtt, a helyben használat ingyenes. Könyvtárközi kölcsönzéssel elérhetővé tesszük más könyvtárak gyűjteményét, a nap 24 órájában várjuk a szolgáltatásaink iránt érdeklődőket online felületeinken, személyesen a nyitvatartási időnkben.

Az összevont intézmény központja a Dézsi János Ybl-díjas építész által a megyei könyvtár számára tervezett, 1972-ben átadott népkerti épületében található.

Folyamatosan bővülő állománya, számítógépparkja, információtechnológiai felszereltsége, szolgáltatásainak kínálata nemcsak a város, hanem a megye lakosságának is a rendelkezésére áll. A régi-új könyvtár a város ellátásán túl a megye teljes területén, közel 300 kistelepülésen biztosítja a helyi közösség könyvtári ellátását, koordinálja a könyvtárak számítógéppel, technikai eszközökkel való felszerelését, szervezi programjaikat.

Az intézmény a legnagyobb nyilvános települési könyvtár Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. Meghatározó szerepet tölt be az észak-magyarországi régió, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, valamint Miskolc város dokumentum- és információellátásában, a kulturális örökség átadásában, a művelődésben, az élethosszig tartó tanulásban, a szabadidő eltöltésében.

A központi épület földszintjén található a Tájoló (információs övezet). Itt lehet használni a könyvtár számítógépeit, az internetet. A wi-fi szolgáltatásnak köszönhetően saját eszköz használatával a könyvtár egész területén ingyenesen is elérhető az internet.

Az I. emeleten szabadpolcos elhelyezéssel a szépirodalmi részleg található, valamint a művészettel, nyelvészettel, sporttal kapcsolatos szakirodalom. A folyóirat-olvasóban napilapok, népszerű hetilapok várják az olvasókat.

A Gyermekrészleg könyvekkel, folyóiratokkal, és színes programokkal, foglalkozásokkal várja 0-14 éves korig a gyermekeket, tiniket. Itt már önkiszolgáló kölcsönző is működik. A Tinisarokban a 14 éves kor felettiek az ifjúsági irodalomból válogathatnak.

A II. emeleten található a szakirodalom túlnyomó része, a zenei és a helytörténeti részleg.

A könyvtár Helyismereti gyűjteményének Régi könyvek tárában helyezkedik el a muzeális gyűjtemény, valamint a történeti Abaúj, Borsod, Gömör, Torna és Zemplén (vár)megyék múltjával (1920-ig) és jelenével kapcsolatos dokumentumok.

A Zenemű- és médiatár a könyvek mellett folyóiratokkal, kottákkal, zenei CD-kel látja el az érdeklődőket. Itt kaptak helyet a hangoskönyvek és a DVD-k is.

A hagyományos közönségkapcsolatok (író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, kiállítások, ismeretterjesztő előadások, kézműves foglalkozások, internet-, könyvtárhasználati és nyelvtanfolyamok) mellett egyre gyakoribbak az elektronikus kampányok, akciók, vetélkedők, versenyek.

A tudományos kutatókat személyre szabott szolgáltatásokkal, irodalomkutatással, speciális, kutatható muzeális és digitális gyűjteményrészekkel várja a könyvtár. A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár honlapján keresztül bárki számára elérhető a Borsod-Miskolci Digitális Könyvtár.

A könyvtár tagja az Országos Dokumentum-ellátási Rendszernek, amely könyvtárközi kölcsönzés keretében a könyvtárhasználók egyedi igényeit, kéréseit teljesíti.

Munkatársak

Verbiás Károly Tibor

csoportvezető, könyvtáros

Gyűjteményszervezési osztály, Állományfeltáró csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 104
Email: verbias.tibor[kukac]rfmlib.hu

Péterné Szolnoki Ildikó

csoportvezető, könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Tájékoztatási csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 120
Email: szolnoki.ildiko[kukac]rfmlib.hu

Partizer Enikő

könyvtáros

Gyűjteményszervezési osztály, Állományfeltáró csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 105
Email: partizer.eniko[kukac]rfmlib.hu

Papp Dénes

PR-munkatárs

Szolgáltatási osztály, PR-csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 144
Email: papp.denes[kukac]rfmlib.hu

Papp Attila

könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Tájékoztatási csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 122
Email: papp.attila[kukac]rfmlib.hu

Pallai Erika

kötészeti munkatárs

Gazdasági osztály, Műszaki-üzemeltetési csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 103
Email: pallai.erika[kukac]rfmlib.hu

Ottohálné Péczeli Andrea

technikai munkatárs

Gazdasági osztály, Műszaki-üzemeltetési csoport

Telefonszám: 46/503-120

Nyulászi Gergely

könyvtáros, területi referens, körzete(i): Szerencsi, Szikszói

Területellátási osztály

Telefonszám: 46/503-120, 70/209-5196
Telefonmellék: 136
Email: nyulaszi.gergely[kukac]rfmlib.hu

Nagyné Kenyeres Mária

csoportvezető, kölcsönző könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Kölcsönzési csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 132
Email: kenyeres.maria[kukac]rfmlib.hu

Nádai Virág

könyvtáros

Gyűjteményszervezési osztály, Állományfeltáró csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 102
Email: nadai.virag[kukac]rfmlib.hu

Molnár István

könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Helyismereti gyűjtemény

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 109
Email: molnar.istvan[kukac]rfmlib.hu

Miskolczi Barbara, dr.

könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Gyermekkönyvtári csoport

Telefonszám: 46/503-126
Email: miskolczi.barbara[kukac]rfmlib.hu

Miklós Katalin

csoportvezető, könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Gyermekkönyvtári csoport

Telefonszám: 46/503-126
Email: miklos.katalin[kukac]rfmlib.hu

Matusz-Kalász Gyula

rendszergazda

Informatikai és digitalizálási csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 134
Email: kalasz.gyula[kukac]rfmlib.hu

Malárcsik Csilla

feldolgozó könyvtáros

Gyűjteményszervezési osztály, Állományfeltáró csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 105
Email: malarcsik.csilla[kukac]rfmlib.hu

Makár Richárd

könyvtáros, területi referens, körzete(i): Cigándi

Területellátási osztály

Telefonszám: 46/503-120, 70/341-1070
Telefonmellék: 125
Email: makar.richard[kukac]rfmlib.hu

Jakab Emese Veronika

kölcsönző könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Kölcsönzési csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 132
Email: jakab.emese[kukac]rfmlib.hu

Farkas Zoltán

kölcsönző könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Kölcsönzési csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 132
Email: farkas.zoltan[kukac]rfmlib.hu

Petrigán György

könyvtáros, területi referens, körzete(i): Szendrői, könyvtárbusz

Területellátási osztály

Telefonszám: 46/503-120, 70/882-1760
Telefonmellék: 114
Email: petrigan.gyorgy[kukac]rfmlib.hu

Puskás Kamilla

könyvtáros, területi referens, körzete(i): Abaúji, Tokaji

Területellátási osztály

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 114
Email: puskas.kamilla[kukac]rfmlib.hu

Varga Éva

technikai munkatárs

Gazdasági osztály, Műszaki-üzemeltetési csoport

Telefonszám: 46/503-120

Tóth Judit

tájékoztató könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Tájékoztatási csoport

Tartósan távol

Tóth Ágnes

pénzügyi előadó

Gazdasági osztály, Pénzügy, munkaügy

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 115
Email: toth.agnes[kukac]rfmlib.hu

Tőrös Gergő

technikai munkatárs

Gazdasági osztály, Műszaki-üzemeltetési csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 137
Email: toros.gergo[kukac]rfmlib.hu

Tőrös Gáborné

könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Tájékoztatási csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 103
Email: toros.gaborne[kukac]rfmlib.hu

Szűcs Orsolya

gazdasági előadó

Gazdasági osztály, Pénzügy, munkaügy

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 115
Email: szucs.orsolya[kukac]rfmlib.hu

Székácsné Haraszti Rita

könyvtáros, területi referens, körzete(i): Mezőkövesdi, Tiszaújvárosi

Területellátási osztály

Telefonszám: 46/503-120, 70/239-4062
Telefonmellék: 114
Email: haraszti.rita[kukac]rfmlib.hu

Szegediné Tóth Nóra

könyvtáros, területi referens, körzete(i): Sárospataki, Sátoraljaújhelyi

Területellátási osztály

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 114
Email: szegedine.nora[kukac]rfmlib.hu

Szántó Ágnes

pénzügyi előadó

Gazdasági osztály, Pénzügy, munkaügy

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 117
Email: szanto.agnes[kukac]rfmlib.hu

Szalagyi-Görömbölyi Gabriella

gazdasági előadó

Gazdasági osztály, Pénzügy, munkaügy

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 121
Email: szalagyi.gabriella[kukac]rfmlib.hu

Szakállasné Tóth Júlia

könyvtáros, területi referens, körzete(i): Ózdi

Területellátási osztály

Telefonszám: 46/503-120, 70/603-9095
Telefonmellék: 136
Email: toth.julia[kukac]rfmlib.hu

Szabóné Lenkefi Ildikó

osztályvezető, könyvtáros, rendezvényszervező

Igazgatóság, Területellátási osztály

Telefonszám: 46/503-120, 70/426-1501
Telefonmellék: 139
Email: lenkefi.ildiko[kukac]rfmlib.hu

Soltész Judit

könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Gyermekkönyvtári csoport

Telefonszám: 46/503-126
Email: soltesz.judit[kukac]rfmlib.hu

Sallai Zoárd

könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Tájékoztatási csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 122
Email: sallai.zoard[kukac]rfmlib.hu

Rigóné Papp Ágnes

gazdasági előadó

Gazdasági osztály, Pénzügy, munkaügy

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 117
Email: rigone.agnes[kukac]rfmlib.hu

Rigó Géza

technikai munkatárs

Gazdasági osztály, Műszaki-üzemeltetési csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 137
Email: rigo.geza[kukac]rfmlib.hu

Rab-Faitli Eszter

tájékoztató könyvtáros

Szolgáltatási osztály, PR-csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 138
Email: faitli.eszter[kukac]rfmlib.hu

Magyar Csabáné

kölcsönző könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Kölcsönzési csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 132
Email: magyar.csabane[kukac]rfmlib.hu

Magyar Csaba

intézményüzemeltető

Gazdasági osztály, Műszaki-üzemeltetési csoport

Telefonszám: 46/503-120, 70/635-2639
Telefonmellék: 137
Email: magyar.csaba[kukac]rfmlib.hu

Bencs Klára

könyvtáros, területi referens, körzete(i): -

Területellátási osztály

Tartósan távol

Badovszky Nikolett

gazdasági előadó

Gazdasági osztály, Pénzügy, munkaügy

Tartósan távol

Fehér József

könyvtáros

Szolgáltatási osztály

Email: feher.jozsef[kukac]rfmlib.hu

Fáy Henriette

könyvtáros

Gyűjteményszervezési osztály, Állományalakító csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 110
Email: fay.henriette[kukac]rfmlib.hu

Dudás Eszter

könyvtáros, területi referens, körzete(i): Encsi, Mezőcsáti

Területellátási osztály

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 114
Email: dudas.eszter[kukac]rfmlib.hu

Drozda Blanka

tájékoztató könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Tájékoztatási csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 138
Email: drozda.blanka[kukac]rfmlib.hu

Csoma-Simon Mária

igazgatóhelyettes, könyvtáros

Igazgatóság, Szolgáltatási osztály, Tájékoztatási csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 119
Email: csomasimon.maria[kukac]rfmlib.hu

Csoma József

csoportvezető, rendszergazda

Informatikai és digitalizálási csoport

Telefonszám: 46/503-120, 70/341-42-36
Telefonmellék: 134
Email: csoma.jozsef[kukac]rfmlib.hu

Csernikovics Gréta

csoportvezető, tájékoztató könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Tájékoztatási csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 108
Email: csernikovics.greta[kukac]rfmlib.hu

Csacsovszki Ottóné

gazdasági vezető

Igazgatóság, Gazdasági osztály

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 118
Email: csacsovszki.ottone[kukac]rfmlib.hu

Buzsik Ottó István

könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Tájékoztatási csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 129
Email: buzsik.otto[kukac]rfmlib.hu

Bukta Szabina

könyvtáros, területi referens, körzete(i): Miskolci

Területellátási osztály

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 114
Email: bukta.szabina[kukac]rfmlib.hu

Brézai Zoltán

PR-munkatárs

Szolgáltatási osztály, PR-csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 144
Email: brezai.zoltan[kukac]rfmlib.hu

Boros Enikő

könyvtáros, területi referens, körzete(i): könyvtárbusz

Területellátási osztály

Telefonszám: 46/503-120
Email: boros.eniko[kukac]rfmlib.hu

Benke Adrienn

könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Tájékoztatási csoport

Telefonszám: 46/503-127
Email: benke.adrienn[kukac]rfmlib.hu

Bárány Szabolcs

könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Helyismereti gyűjtemény

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 109
Email: barany.szabolcs[kukac]rfmlib.hu

Almási Mária

tájékoztató könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Zenemű- és Médiatár

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 126
Email: almasi.maria[kukac]rfmlib.hu

Gecse Ildikó Zsuzsanna

könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Tájékoztatási csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 129
Email: gecse.ildiko[kukac]rfmlib.hu

Gonda Miklós

technikai munkatárs

Gazdasági osztály, Műszaki-üzemeltetési csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 137
Email: gonda.miklos[kukac]rfmlib.hu

Magyar Anna

könyvtáros

Gyűjteményszervezési osztály

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 113
Email: magyar.anna[kukac]rfmlib.hu

Lövei István

digitalizáló munkatárs

Informatikai és digitalizálási csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 122
Email: lovei.istvan[kukac]rfmlib.hu

Lévai Melinda

titkárnő

Titkárság

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 112
Email: levai.melinda[kukac]rfmlib.hu

Kővári Miklós

tájékoztató könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Tájékoztatási csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 108
Email: kovari.miklos[kukac]rfmlib.hu

Kondás Krisztina

tájékoztató könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Tájékoztatási csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 144
Email: kondas.krisztina[kukac]rfmlib.hu

Kiss Tamás

rendszergazda

Informatikai és digitalizálási csoport

Telefonszám: 46/503-120, 70/212-12-69
Telefonmellék: 134
Email: kiss.tamas[kukac]rfmlib.hu

Kiss Gézáné

technikai munkatárs

Gazdasági osztály, Műszaki-üzemeltetési csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 101

Kiss Andrea

feldolgozó könyvtáros

Gyűjteményszervezési osztály, Állományfeltáró csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 105
Email: kiss.andrea[kukac]rfmlib.hu

Gulyás Judit

osztályvezető, könyvtáros

Igazgatóság, Gyűjteményszervezési osztály

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 106
Email: gulyas.judit[kukac]rfmlib.hu

Gyulainé Babos Orsolya

tájékoztató könyvtáros

Szolgáltatási osztály, Tájékoztatási csoport

Tartósan távol

Hangácsi Zsuzsanna

könyvtáros

Gyűjteményszervezési osztály, Állományfeltáró csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 102
Email: hangacsi.zsuzsanna[kukac]rfmlib.hu

Horváth Henrietta

könyvkötő

Gazdasági osztály, Műszaki-üzemeltetési csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 103
Email: horvath.henrietta[kukac]rfmlib.hu

Juhász Marina

segédkönyvtáros

Gyűjteményszervezési osztály

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 113

Kacsmarik Mónika

feldolgozó könyvtáros

Gyűjteményszervezési osztály, Állományfeltáró csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 104
Email: kacsmarik.monika[kukac]rfmlib.hu

Karszáné Bányai Klára

csoportvezető, könyvtáros

Gyűjteményszervezési osztály, Állományalakító csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 110
Email: karsza.klara[kukac]rfmlib.hu

Abiad Fatima

feldolgozó könyvtáros

Gyűjteményszervezési osztály, Állományalakító csoport

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 110
Email: abiad.fatima[kukac]rfmlib.hu

Varga Gábor

igazgató, könyvtáros

Igazgatóság

Telefonszám: 46/503-120
Telefonmellék: 116
Email: varga.gabor[kukac]rfmlib.hu